Ismeri valaki Lois McMaster Bujold Barrayar című regényét? A főszereplő hölgy a címet adó, polgárháborúba süllyedő bolygón igyekszik rálelni megszületendő gyermekére, aki egy mesterséges méhben növekszik. Sokszor az eszembe jut ez a könyv. Mintha rólam szólna. Természetesen, csak ami az érzést illeti: üldözöm a leendő gyermekemet; na, nem ellenséges hadtesteken keresztül, hanem orvosokon, lombikokon, és persze a saját szervezetemen át. Öt éve. Öt éve minden ciklusom ugyanarról szól: Van ott valaki? Odabent vagy, mákszem-Bernadett?

Az anyakönyvvezetőnél kezdődött. Akarod? Igen. Igen. Szeptember végi szombat volt, csodálatos idővel. Vacsora a család és a barátok társaságában. Már korábban megbeszéltük az ifjú férjjel, hogy a nászéjszakánkon, ha törik, ha szakad, gyereket gyártunk. (Ezt úgy értem, hogy tervezett korai kelés és a későig húzódó ünneplés ellenére.) A ciklusom 13. napján tartottam. Tökéletes. Épp a peteérés küszöbén. Szebb nem is lehetett volna. Esküvő, nászéjszaka, gyerek. Eltelt két hét, és az akkor még szabályosan érkező-múló vérzésem késett. Ilyen szerencsénk lenne? – töprengtem. – Elsőre sikerült volna? Hát, nem. Sebaj. Majd másodszorra. Vagy harmadszorra. Esetleg negyeszerre. Ötödszörre? Hatodszorra? Hetedszerre? Hmmm?

Nos, nem tagadom: némi türelmetlenség kúszott a mindennapjaimba. Tudom, tudom, azt mondják az orvosok, hogy csak egy év próbálkozás után érdemes elkezdeni aggódni, pláne 29 évesen, amikor még (szerintük) ráér az ember lánya, de ezzel nem értettem egyet. A legtöbb ismerősünknek két-három hónap alatt összejött. Akiknek nem, azok meg évekig kínlódtak. Éppen ezért, a férjemmel elhatároztuk, hogy lépünk. Megvártam a következő vérzésemet (naná, hogy érkezett is). Ettől kezdve élt az új reggeli rutinom: ébresztő, szundi gomb, hőmérő a szájba. Ébresztő ismét. A kapott eredmény lejegyzése. 35,8... 35,8... 35,9... cseppet alacsony értékek, de végül is, belefér. A napok pedig teltek. Tizennégy, tizenöt, tizenhat. Húsz. A szokásos, kb. egy hónapos ciklusomat (ami a mensi első napjától a következő vérzésig tart) véve, bizony, már feljebb kellett volna kúsznia a testhőmérsékletemnek. A módszer lényege ugyanis, hogy egy jól működő nő, hála a progeszteron hormonnak, peteérés után 0-2 nappal kb. fél fokot melegszik. (És ha teherbe esik, úgy is marad.) Vártam, vártam... egészen a huszonnegyedik napig. 36,5! Szuper! Végre megérett a petém. Akció! Másnap is! Sőt, egészen a 29. napig minden este. Aztán jött a hidegzuhany: a menzeszem. Némileg orvososra fordítva a szót, ez azt jelenti, hogy a normálisan 14 nap hosszú luteális szakasz (a női ciklus második fele) nekem öt naposra sikeredett. Ha meg is termékenyült a petém, ami egyébként nem valószínű, esélyese sem volt az embriónak. Mire a méhembe vándorolt, a nyálkahártyám már női betétekben leledzett. Huh. Oké. Egy ciklus nem ciklus! – mondogattam hatalmas önbizalommal. Sajnos, a következő két hónapban megismételtem a mutatványt. Kénytelen voltam szembenézni a ténnyel, hogy valami nem stimmel.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézethez fordultunk. Kínáltak egy alapvizsgálatokat tartalmazó programot. Hüvelyi ultrahang, női hormonok, spermakép. Egy kedves védőnő és a nem annyira kedves Doktor Egyes segítségével kiderült, hogy a férjem 5 millió/ml spermaszámmal rendelkezik; ez meglehetősen alacsony. Őt első körben életmódbeli tanácsokkal látták el. Némi fogyás, kávé mellőzése, egészséges étkezés. Egy cseppet szkeptikus voltam, de, végül is, a következő vizsgálat során az 5-ből 25 lett, és ezzel azóta sem volt gond. (Valószínűleg csak a véletlen tréfálkozott velünk anno.) De kaptam ám híreket én is: magas volt a TSH és a prolaktin szintem. Az előbbi azt jelenti, hogy a pajzsmirigyem alulműködik. Doktor Egyes szavai szerint: "A pajzsmirigye pocsék. Keressen endokrionológus szakorvost, hozassa rendbe. Azzal együtt a prolaktin szintje is lecsökken. Három hónap múlva pozitív lesz a tesztje. Viszont látásra."  (Értelmezést segítő info: a prolaktin a tejelválasztást segítő hormon. Magas szintje gátolja a pete megfelelő érését. Ezért nehezebb teherbe esni, amikor valaki még szoptat.)

Kerestem hát endokrinológust. Ha le kéne fordítanom: hormonológust. Kaptam gyógyszert a pajzsmirigyemre. Két hónap, és oké volt a TSH értékem. (Lányok! 1 és 2 között kell lennie, ha gyereket szeretnétek! Amelyik doki mást mond, azt rögtön hagyjátok ott!) Mivel a ciklusaim továbbra is rendetlenkedtek, a luteális szakaszaim hossza nem javult, segítségül hívtam Dr. Google-t. Ő pedig azt mondta, hogy a terhesség elmaradásának egyik gyakori oka az inzulin-rezisztencia. Ez a szénhidrát anyagcsere zavara. A sejtek nem tudják megfelelően felvenni a cukrot, a szervezet ezt érzékeli, és küldi a segítséget extra inzulin formájában. Csakhogy e hormon emelkedett szintje megint csak bezavar a peték érésébe. Doktor Endokrinológus szabályosan kinevetett: "Á, képtelenség. Túl sokat böngészi a netet. Senki nem inzulin-rezisztens a maga alakjával." (Meglehetősen sovány vagyok.) Na, csajok, aki ilyet kiejt a száján, attól is meneküljetek! Végül, talán két hónappal később, Doktor Kettes nőgyógyász vetette fel, hogy mégiscsak teszteltetnem kéne magam. Látott ő már falon pókot. Két órás vizsgálat, hajnalban. Vérvétel, 75g glükózt tartalmazó folyadék (rém édes!), egy óra várakozás, vérvétel, megint egy óra semmittevés, és az utolsó vérvétel. Az eredmény: kis híján kettes típusú cukorbetegség. Upsz, szuper hozzáértő endokrinológus sarlatán. Újabb orvos. Gyógyszer, diéta, elliptikus tréner. Három hónap múlva csodálatos hormonképet produkáltam. FSH (follikulus stimuláló hormon), LH (luteinizáló hormon), ösztradiol, prolaktin. Mind szuper. A cukros lötyi megivására adott reakcióm is rengeteget javult. Gondolom, kitaláljátok, mivel biztatott az új endokrinológusom. Igen. Hogy a következő kontrollra már terhesen érkezem. Mert úgy szokták a hölgyek.

A papíromra ráírta: PCOS. Policisztás ovárium szindróma. Tudni kell, hogy a jelenlegi kritériumok szerint akkor minősül valaki PCO szindrómásnak, ha kettőt teljesít a következő háromból:

– peteérési/menstruációs zavar

– férfihormon túlsúly tünetei vagy laboratóriumi jelei (szőrnövekedés az ajkak körül, magas tesztoszteron szint)

– policisztás petefészkek (ultrahanggal vizsgálva)

Csakhogy nekem nem volt sem bajuszom, sem magas tesztoszteron szintem. Addigra már háromszor is mérték. Ja, és nem láttak cisztákat a petefészkemben. Soha. Rákérdeztem. A doki, nos, nem éppen barátságosan reagált. Mert hogy ez egy ezerarcú betegég. És különben is, minek olvasok annyit, ő a szakértő, bízzak benne. Csak ismételhetem magamat: fussatok, csajok, ha ilyet hallotok! Hazafelé a villamoson rádöbbentem: egyedül vagyok. Magamnak kell megfejtenem a bajomat. Már aznap délután beleakadtam az antimüller-hormonba (AMH). Másnap tesztelés. Két hét múlva eredmény. Én pedig ott álltam 30 évesen, a zéró AMH-mat bizonyító papírral a kezemben. Ez lényegében azt jelentette, hogy nincs petesejtem. (Az ok nem derült ki azóta sem, csak annyi, hogy nem autoimmun.)

Bejelentkeztünk a Szent János kórházba (Budai Meddőségi Centrum, BMC). Cirka négy nap próbálkozás után fel is vették a telefont. Időpont két hónap múlvára. Azóta kiderült, hogy gyorsabban is bejuthattunk volna: mindössze annyit kellett volna tennünk, hogy kinézünk egy ott dolgozó orvost, és elmegyünk a magánrendelésére. Minden esetre, elérkezett a nap. Adatfelvétel, tájékoztatás. Beutaló vérvételekre. Időpont egyeztetés a leendő orvosunkhoz, Doktor Hármashoz. Fiatal, magas fickó. Amikor életemben először találkoztam vele, bugyi nélkül történt. Na, de udvariasságokra nem adunk. Megnézett ultrahangon: sajnos, nem tudta megcáfolni az AMH eredményemet. Ha jól emlékszem, talán 6 db ún. antrális tüszőt látott. (Ezek még nagyon kicsi, éretlen petécskék.) Normálisan kb. oldalanként 20-20-at kellett volna. Megpróbálhatjuk a lombikot, de ne nagyon reménykedjünk.  Kérdeztem, hogy neki speciális ultrahangja van? Rázta a fejét, hogy dehogy. Aha. Szóval minden nőgyógyásznak, aki valaha belém dugta azt az izét, észre kellett volna vennie, hogy nagy a baj. Ezúton is köszönöm az összesnek, hogy mennyire figyelmesek voltak! Tudják, ha az embernek vészesen fogynak a petéi, 1-2 év rengeteget számít! Köszzzzzzz. De igazán.

Néhány kötelező vizsgálatot követően (HIV teszt, HEPA teszt, hüvelykenet vizsgálat, rákszűrés, petevezeték átjárhatósági) Dr. Hármas rendületlenül vizsgálgatott ultrahangon, minden ciklus elején, abban a reményben, hogy felbukkan a hatnál több kistüszőcske is. (Ugye, a lombikos stimuláció során ezek megnövesztése a cél. Ami pedig nem létezik, az megérni sem tud.) Hát, nem. Egy, kettő, három. Egy, kettő, három. De azért, néhány hónap elteltével belevágtunk a szurinkba. Aztán, mivel semmi nem nőtt, abba is hagytuk. És eldöntöttük, hogy petesejt donor segítségével lesz gyermekünk. Valahol olvastam, hogy egy random ember génkészlete 99%-ban azonos az enyémmel. Szóval, túl nagy jelentősége nincsen.

Csakhogy: a mi kis hazánk nem tette éppen könnyűvé a helyzetünket. Mindenképp anonim donációt szerettünk volna; elméletileg van is rá lehetőség, a gyakorlatban viszont egyetlen meddőségi intézet sem vállalja. (Vállalta akkoriban.) Csak a rokonit. Azon túl, hogy számunkra nem is lett volna túl szimpatikus a családban intézni, megfelelő jelölt sem lett volna. Csakis 35 év alatti, már szült, egészséges nő léphet a programba. Hát nekem nincs lánytestvérem, de unokatestvérem sem, aki korban megfelelne. Az apám oldali felmenőimet meg nem ismerem. Mr. Google közvetítőhöz fordultunk. Hamar rá is akadtunk Sárira, aki pénzért kínálta a petéit. Csúfos kudarc: miután ráköltöttünk 45 ezer Forintot, eltűnt. Ezúton szeretném megköszönni a Parlament tagjainak, hogy olyan törvényi környezetet teremtettek, amelyben nem köthetek legálisan szerződést a reménybeli donorral, és követelhetem vissza a pénzemet, ha az illető megszegi az önként vállalt kötelezettségeit. Miért kényszerítenek hazugságra? A közjegyző becsapására? (Meg kell jelenni egy előtt, és becsszóra esküdözni, hogy a leendő donor a rokonom.) Kétségbe estünk. Na, Doktor Hármas ekkor ajánlotta, hogy keressük fel Doktor Négyest, aki elintézi ezt a dolgot.

Doktor Négyes (mi sem természetesebb) a magánrendelésére hívott bennünket. Nem köntörfalazott: ő tud donort, háromszázezer a díja, és pluszban 150 000 a gyógyszerköltsége. Fizetni neki kell. Beleegyeztünk. Aztán tettünk egy kitérőt Doktor Ötösnél, hiszteroszkópos vizsgálatra. Ez egy olyan eszköz, amit alulról dugnak fel. Kamera, meg a beavatkozások kivételezéséhez szükséges eszköz. Épp felébredtem az altatásból, amikor Ötöske közölte a hírt: méhsövény. De nem tudta leszedni, mert vastag a méhnyálkahártyám. Jöjjek vissza két hónap múlva. Úgy is történt. Mire felébredtem, az orvos már nem volt sehol, csak a zárójelentést találtam az ágyam mellett. Rajta volt, hogy eltávolította a sövényt. Az is, hogy a nyálkám 8 mm volt. Pontosan, mint előző alkalommal. Később telefonon rákérdeztem: ez most hogy? Választ persze nem kaptam. Mert ez egy bonyolult eljárás. Én meg, csóri földi halandó, ezt nem érthetem.

Na, de eljött a beültetés ideje. Ehhez fel kellett készíteni a méhemet. Estrofem tabletta, aztán progeszteron pótlás. Minden oké. Két darab három napos embikét kaptam. A biológus szerint szépek voltak. Sajnos, még a beültetés napjának estéjén vérzés kezdődött, és nem is állt el, egészen a teszt idejéig, hiába növelték a hormon-adagomat. Az eredményt kitalálhatjátok. Maradt még két leendő-ember a fagyasztóban. Három hónap múlva mehettem értük. (Kösssssz, ismét csak kösssz! Ha TB támogatást akarok, ki kell hagyni ennyi időt.) Ezúttal ugyanaz a felkészítés. Már a beültetés előtti napon elkezdett leválni a nyálkahártyám. Érdeklődtem Dr. Négyesnél, hogy mi a teendő. Meg is nézett ultrahangon... aztán szuperkedves szavakkal és hangerővel kiosztott. Hát ez alig valami! – süvöltötte. – Folytatás a terv szerint! Hiba volt, de engedtem a terrorjának. És a vérzés ezúttal sem állt el, pedig kaptam kiegésztésként hormon injekciót (Agolutin). Ha te, kedves olvasó, éppen beültetés előtt állsz, és problémát tapasztalsz, inkább kérj halasztást! Az embriókat le/vissza lehet fagyasztani! Tudom, hogy mielőbb szeretnél már babasírással teli éjjeleket, de jobb később, mint soha!

Többé nem tudtunk bízni Doktor Négyesben. Őszintén, arra sem mernék fogadni, hogy egyáltalán kaptunk valamit. Vagy, akár, össze is lopkodhatta. (Nem akarok feleslegesen vádaskodni, ez csak egy lehetőség, bár a fórumokat olvasgatva nem én vagyok az egyetlen, akinek az eszébe jutott.) Ismét a Google segítségét kértem: és a megoldás ott volt, méghozzá egy brno-i klinika formájában. Magyarország elárult, de Csehország klassz hely! Csehország segít! Igen, a pénzünkért! De törvényesen.

A férjem akkortájt Ausztriában dolgozott. Bőkezűen megfizették, így nem haboztunk. 9 embriónk lett. Kettőt azonnal beraktak. Kitaláljátok, mi történt? Igen. Vérzés a beültetés napjának estéjétől. Pedig a felkészítés sokkal összetettebb volt, mint korábban. Decapeptyl injekció (ez elméletileg teljesen kiiktatja a petefészkek működését), fogamzásgátló egy hónapig... csak ezek után következett az Estrofem, majd progeszteron pótlás gyanánt rögtön az Agolutin. Mégis. Az eredmény borítékolható volt. Sebaj: maradt még négy embrió a fagyasztóban. Ennyit találtak megőrzésre érdemesnek.

Na, ekkor ötöltem ki, hogy elég a hormonokból, és próbálkozzunk természeteses ciklusban. Még az egyébként nyitott cseh orvosunk is a fejét vakargatta. Van magának egyáltalán olyan? – kérdezte. – Ennyi AMH-val a hölgyek már nem szoktak menstruálni. – De nekem bizonyíték állt a rendelkezésemre (hormon eredmények), hogy elő-előfordulnak teljesen normális, peteéréssel járó hónapjaim, ezért Dr. Hatos engedett. És megkezdődött a vadászat. Ultrahang a ciklus 13. napján. Hiába. Képtelen voltam normális méretű tüszőt növeszteni. Hőhullámok jöttek, mentek. Hét hónap, és megelégeltük. Hát, akkor fussunk neki újra a gyógyszereknek.

Előkerült a fiókból az Estrofem. Három tabletta naponta. A szokásos vizsgálat... nos, meglepetés! Ott volt egy 20 mm-es tüsző. (Ez a gyógyszer nem errre való, nem is ezt a reakciót szokta kiváltani.) Kaptam tüszőrepesztő injekciót, ha már... 6 nap múlva beültetés. Ezúttal semmi gondom nem volt. A tesztelésre kijelölt nap két hét múlva péntek. Kedden már megejtettem. Halvány, de látható pozitív! Az embike ekkor volt (elméletben) 16 napos. Aggódtam. Erősebbnek kellett volna lennie annak a második vonalnak! És ímhol: csütörtökön már nem látszódott. A brno-i koordinátorom bíztatott, hogy menjek vérvételre: az elmúlt hónapban a klinika két ügyfele is úgy járt, hogy az otthoni teszt nega, de a vérből látszott, hogy minden oké. Nem hittem neki. Mert ehhez egy karácsonyi csoda kellett volna. De olyasmi csak a filmekben történik. A HCG teszt eredménye: csakugyan beindult az embrió... aztán dezintergárlódott. Szép kifejezés, mi? Szétesett, meghalt. De igyekszem nem búsulni: 2017 talán Bernike éve lesz.